Gleam – üzenet

Azután (Jézus) igen korán, még (a) sötét éjszakában felkelt, kiment a városból egy puszta helyre és ott imádkozott. (Márk 1,35)

Jézus kiment imádkozni egy elhagyatott helyre. Vajon miért ment egy puszta helyre, miért imádkozott? Talán több erőért, több kenetért imádkozott? De hát ezelőtt az esemény előtt olvassuk, hogy Jézus betegeket gyógyított és démonokat űzött ki az emberekből. Tehát erővel és kenettel rendelkezett. Akkor hát miért imádkozott, hiszen Neki bejárása volt az Atyához? Mi legtöbbször azért imádkozunk, hogy legyen valamink. Ő csak imádkozott. De miért imádkozott? Ma egy nagyon egyszerű üzenetet fogok veletek megosztani. Természetes dolog, hogy imádkozunk, okunk van rá.

Egy tradicionális pünkösdi gyülekezetben nőttem fel, ahol az alkalom alatt én aludni próbáltam, mialatt ők táncoltak. Állandóan azt hallottam, hogy mindig imádkozni kell és nem szabad belefáradni. És minden jó imának eredménye kell, hogy legyen. De egyáltalán miért kell imádkoznunk? Megtanítottak minket arra, hogy a szükségeinkért és mások szükségeiért, több erőért, több kenetért imádkozzunk. Ha a teológia igaz lenne, akkor mindenben azt kéne alapul vennie, amit Jézus csinált. Azért imádkozzunk, hogy még szellemibbek legyünk? Hiszen tudjuk, hogy újonnan születtünk Isten Szellemétől és Ő lakik a testünkben, ami az Ő temploma. Hogyan lehetnénk meg ennél szellemibbek? Akkor hát miért imádkozzunk? Azért, mert szellemiek vagyunk?

Elég rossz gyerek voltam és ezzel sok fejtörést okoztam a szüleimnek. Egyik alkalommal, amikor rendetlenkedtem, hívő apám már nem tudta hogyan fenyítsen meg, teljesen tanácstalan lett. Akkor a következőt tette: azt mondta nekem, hogy térdeljek le és ő imádkozni fog értem. Amíg ő imádkozott, addig nem volt szabad felkelnem a térdeimről, végig kellett hallgatnom, akármilyen hosszan is imádkozott.

Úgy imádkozott, mintha egy harmadik személyhez beszélne (aki természetesen Isten volt). Soha nem felejtem el azt a napot, ahogyan akkor az imádságát kezdte: „Istenem, Te adtad nekem ezt a fiút, Tőled kaptam őt ajándékba. Te látod, hogy én már nem tudom mit csináljak vele, ezért elengedem őt, kiengedem a kezemből és a te kezedbe helyezem. Te csinálj vele, amit akarsz, mert én már nem tudom, mit tegyek vele.” Ahogy ezt meghallottam, elkezdtem kiabálni, miközben a könnyeim hullottak: „Isten, ne hallgass rá! Nem gondolja komolyan, amit az előbb mondott Neked!” Aztán csak úgy ömleni kezdtek belőlem a szavak. Apám ekkor szelíden megölelt és magamra hagyott, miközben én a térdeimen imádkoztam Istenhez.

Jézus talán felkenetésért imádkozott? Hiszen a Jézus név azt jelenti: „Felkent”. A szolgálatát is így kezdte, hogy felolvasta: „Az Úr Szelleme van rajtam, mert felkent engem, hogy…”. Mi a legtöbb esetben azért imádkozunk, mert szükségünk van valamire, vagyis kérünk. Jézusnak nem volt szüksége semmire, mindene megvolt. Akkor miért imádkozott? Nem találsz egyetlen igét sem, hogy Jézus azokért imádkozott volna, amikért mi szoktunk. Kellett, hogy egy mélyebb oka legyen arra, amiért imádkozott. Volt Neki egy bajkeverő szolgálócsoportja, akik pozícióhajhászok, versengők, hirtelen indulatúak és az ellenséges emberekre az égből tüzet kérők voltak. A tanítványok mindent láttak, amit Jézus tett, mégis azt kérték Tőle, hogy tanítsa őket imádkozni. Jézus nem zavartatta magát, hanem egyedül ment el imádkozni.

Ő a nagyobb célra koncentrált, arra, ami a legfontosabb. Nézd meg az Evangéliumokban, hogy Jézus nem gyógyított kétszer ugyanúgy, mindig más metódust használt. Például, amikor a földre köpött és sarat csinált belőle, majd a vak szemére kente, és visszaadta neki a látását. Mit szólnál ahhoz, ha ma, valaki így akarna gyógyítani? Nekünk mindenféle technikáink vannak arra, hogyan imádkozzunk a betegekért. A világ sok gyülekezetében jártam már és sok helyi szokással találkoztam. Jártam egy feketékből álló gyülekezetben, ahol a betegekre rengeteg olajat öntöttek, mert így tartották helyesnek. Jártam olyan gyülekezetben is, ahol egy dobozba, a szent földről származó port helyeztek és ebből csináltak sarat, hogy a vakok szemére kenjék. Be vagyunk zárva vallásos metódusokba (megszokás, szokásos eljárás, kivitelezés).

A tanítványok arra kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Ha megértjük az ima lényegét, hogy miért imádkozott Jézus, akkor az egész élet gyökerét értjük meg.

Isten a legegyszerűbb módokat szokta választani ahhoz, hogy megértessen velem valamit. Nem a teológiát, mert tudja, hogy azt úgysem érteném meg. Abban a gyülekezetben, ahol szolgálok, összeültek a gyülekezeti vezetők, hogy megbeszéljék, szükségem lesz egy nagyobb házra. Azt mondták, ha a következő gyűlésig találok egy házat, azt megveszik nekem. A feleségem nem akarta, hogy ez az „öregember” keressen házat, így buzgó keresésbe fogott.

Talált is egy házat, amit elmentünk megnézni. A nagyobbik 22 éves lányunk is velünk jött. Ahogy néztem a főépületet, láttam, hogy hozzá van építve egy kisebb melléképület is, amit folyosó kötött össze a főépülettel, tudjátok amolyan anyós lak. Miközben azon gondolkoztam, hogy vajon miért építhették hozzá és mit fogunk vele kezdeni, a lányom kijelentette, hogy ez az ő háza lesz, ide ő költözik be. Nekem ez nem tetszett és nem értettem miért akar ott lakni, amikor mindenki számára van elég hely a főépület sok szobájában. De a lányom hallani sem akart arról, hogy a főépületben lakjon velünk, hanem azt mondta, amikor beköltözünk, be fogja zárni a szobája ajtaját.

Miután beköltöztünk az egyik esti vacsora alatt szóba hoztam ezt a dolgot. Ugyanis van egy szokásom, ami miatt nem akartam annyiban hagyni a dolgot. Az a szokásom, hogy minden este, miután hazaérek, sorban megáldom mindhárom lányomat, ugyanazokkal a szavakkal. Ezt teszem már hosszú évek óta. Imádkozni szoktam azért, hogy boldogok, békességgel teljesek, örömteli, sikeres és mindenben bővölködő életük, stb. legyen. Egyik alkalommal éppen a 7 éves kislányomra mondtam áldást, miközben azt hittem alszik. Mikor befejeztem, hirtelen megszólalt: „Papa, kihagytál egy szót!”. Ennyire ismerték már minden szavát annak az áldásnak, amit rájuk rendszeresen kimondok.

Szóval ott ültünk az ebédlőasztalnál és vacsoráztunk, mialatt engem ezek a gondolatok aggaszottak. Azt mondtam a lányomnak, hogyha ő külön költözik és bezárja az ajtaját, akkor hogyan fogom őt minden este megáldani, a jó szokásom szerint. Én csak meg akarlak áldani! – mondtam neki. Ezalatt a feleségem az asztal alatt finoman bokán rúgott, ezzel adva értésemre, hogy most fejezzem be ezt a témát és ne szóljak erről többet. De én nem tudtam megérteni, hogy miért hagyjam abba, hiszen én csak meg akarom áldani a lányunkat. Azt kérdeztem a lányunktól: „De azért bemehetek hozzád, hogy megáldjalak?” – „Papa, nem! – mondta. Talán akkor is be fogsz jönni a hálószobámba, amikor már férjnél leszek, csak azért, hogy megáldjál? Nem! Papa, nem jöhetsz be!” Ezzel felkelt az asztaltól és bevonult a szobájába.

Miután a feleségemmel kettesben maradtunk, megkérdezte: „Mit akarsz ezzel elérni? Talán azt akarod, hogy a lányunk elköltözzön egy kollégiumba a város túlsó végébe, vagy inkább azt, hogy itt lakjon velünk, még ha be is zárja az ajtaját?” De hát én csak meg akarom áldani, mondtam magamban. És ekkor kezdtem megérteni valami nagyon fontos dolgot. Mondhatnám neki, hogy ez az én házam és itt az fog történni, amit én akarok. Mivel ez az én házam, nem fogok engedélyt kérni tőle, hogy bemehessek a szobájába, hiszen jót akarok neki, meg akarom áldani őt.

Ha mégis bezárna az ajtaját én megtehetném, hogy erőszakkal betöröm, hiszen ez az én házam és csak jót akarok neki. De úgy döntöttem tiszteletben tartom a szabad akaratát és a döntését. Elfogadtam, hogy kopognom kell, ha be akarok menni hozzá és csak akkor léphetek be, ha ő ezt megengedi, vagy kéri tőlem és megnyitja előttem szobájának ajtaját. Isten nagy Univerzumában ez a mi házunk vagy lakásunk, mégis kopognunk kell.

Tudjuk, hogy Istené minden hatalom és minden az övé, még ez a ház vagy lakás is, amiben lakunk. Ha valaki meg tudná tenni, akkor Ő megtehetné, hogy erőszakkal rád töri az ajtót, kopogás nélkül, de Ő nem ilyen. Ő azt mondja: az ajtód előtt állok és kopogok. Ha megnyitod az ajtódat előttem és behívsz magadhoz, akkor veled fogok vacsorázni (és megáldalak). Ő építette a házat (a testünket) és még mindig csak akkor megy be a házad ajtaján, ha megnyitod előtte és behívod Őt. Jézus nem több erőért és több kenetért imádkozott. Ő azért az engedélyért imádkozott, hogy bejöhessen az ajtónkon, hogy megnyíljanak előtte a szívek bezárt ajtói.

Miért imádkozol? Amikor imádkozol, akkor engedélyt adsz Istennek, hogy bejöjjön az ajtón az életedbe, a házadba (tested). Mi inkább azt mondjuk, ha kell nekünk egy hely: add ide, engedd át nekem. De Ő nem ezt mondja, hanem a következőt: „Ha meghívsz, ha behívsz magadhoz, akkor veled fogok vacsorázni.” Ha ülök a nappalidban és valaki kopog az ajtódon, akkor nincs hatalmam (tőled kapott felhatalmazásom), hogy kinyissam az ajtódat és beengedjem azt, aki kopogtat. Az egyedüli dolog, amit tehetek, hogy szólok neked: „valaki áll az ajtód előtt és kopogtat.” Én nem nyithatom ki a te ajtódat, ezt egyedül te teheted meg, neked van rá egyedül hatalmad. Azért nincs semmink, mert ezt nem értjük meg. Neked adatott a szó hatalma. A Szent Szellem nem csinál semmit veled, addig míg te nem akarod. Ő egy tökéletes úriember, nem fogja rád törni az ajtót, hanem tiszteletben tartja a döntésedet, a szabad akaratodat.

Ennek teljes ellentéte a sátán, aki gyilkos, tolvaj és rabló. A Sátán nem csinál problémát abból, hogy rád törje-e az ajtót – ő megteszi és rád töri. Ha csak egy kicsit is kinyitod neki, ő már beteszi a lábát, nehogy becsukd, és máris bent van. Ha már bejutott a házadba, akkor tíz körömmel kapaszkodik, nehogy kidobjad és mindent szétver, mielőtt távozik. Aztán, ha a házad üresen marad, visszajön hét másik gonosz démonnal és újra be akar költözni, hogy az életedet pokollá tegye. Jézus azt mondja: Én csak az ajtón keresztül jövök. A tolvaj és a rabló máshonnan jut be (átmászik a kerítésen). Ha kizárom Jézust, Ő kinn marad és kopogtat. Mindaz, amit kimondunk a szánkkal, azok a szavak nyitják meg vagy zárják be előtte az ajtót. Isten azt szeretné, hogy te nyisd meg az ajtót előtte.

Hányszor ültem a házunk nappalijában, miközben hallottam, hogy a lányomnál csöng a telefon, de nem mehettem át, hogy felvegyem helyette. Sokszor azt mondjuk, ha valaki vendégségbe akar jönni hozzánk, hogy várj egy kicsit, rendet csinálok és azután gyere. De amikor rendetlenség van a nappalinkban, az életünkben, igazán akkor van a legnagyobb szükségünk arra, hogy behívjuk Őt, Jézust. Jézus nem Isteni mivoltában jött le a földre, hanem emberként, azért, hogy kinyissa az ajtót az Atya előtt. Amikor Jézus imádkozott, akkor kinyitotta az ajtót az Atya előtt, hogy bejöhessen.

Az Atya azt szeretné, hogy az Ő Teste (az Egyház) végre belekapcsolódjon az Ő vérkeringésébe. Nem baj ha nem tudod mit kell csinálnod, csak engedd be Őt, nyisd meg az ajtót Előtte. A legnagyobb hatalom a földön a te szavadban van. Neked kell mondanod, hogy: „gyere be!”, mert az élet és a halál a te szavadban (szádban) van. Valaki ki kell, hogy nyissa az ajtót a földön, hogy a mennyben is nyitva legyen. Isten tiszteletben tartja azt, hogy a földet nekünk adta, a mi uralmunk alá helyezte és a föld fölötti hatalmat nem veszi vissza tőlünk a mi akaratunk ellenére. Ha azt akarjuk, hogy Ő bejöjjön, akkor meg kell nyitnunk Előtte az ajtót. Isten azt akarja, hogy a föld ezt megértse.

Egyik nap egy gyík surrant be a lányom szobájába, nem ő engedte be, és nem is én, hanem Isten engedte meg, hogy így legyen. Amikor észrevette, nagyot sikított és gyorsan ráborított egy befőttesüveget, majd arra rátett egy vastag telefonkönyvet a biztonság kedvéért, nehogy elszökjön a gyík. Majd a legtávolabbi sarokból szemlélte és kétségbeesetten hívott telefonon: „Papa, gyere gyorsan, segíts!” Kísértést éreztem, hogy kopogjak az ajtaján és megkérdezzem: „bejöhetek?” De nem tettem. Isten kritikus helyzeteket fog teremteni az életedben, hogy bemehessen hozzád. Minden reggel és este, minden lehetséges alkalommal hívd be magadhoz Őt.

TACF, Toronto Airport Christian Fellowship 
Lejegyezte: Doma Zsolt
2003. november 04. Torontó – Kanada

Tommy Tenney: “Harmadik generációs szolgáló. 1956- ban született és tizenhat évesen kezdett prédikálni. Tommy csaknem tíz évet pásztori szolgálattal, tizenhét évet pedig utazó misszionáriusként töltött, melynek során mintegy harminc országban és szinte az összes amerikai államban megfordult. Tommy az ébredés jól ismert alakja, Isten egyaránt használja őt az ébredés tüzeinek fellobbantására és táplálására. Már élt át csodákat, de ami fontosabb: ismeri az Istennel való szoros kapcsolat és az előtte való alázat értékét. Nagyszerű, életre szóló szenvedélye: Isten, nyilvánvaló jelenlétének keresése. Tommy és felesége, Jeannie, három leányukkal, Tiffanyval, Natasával és Andreával együtt, Luisiana államban élnek.”

Forrás: http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=miert_imadkozott_jezus__SsSt

„Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Korinthus 9:24)

Előfordult már veled, hogy új helyre költöztél, és listát írtál arról, mit szeretnél még elvégezni, mint például az ajtók-ablakok újrafestése vagy kert ültetése? Nagy az esélye, hogy hat hónappal később ezeket még mindig nem végezted el, de ez igazából nem is zavar. A megelégedés hozzátartozik az emberi lélekhez. Hihetetlenül hangzik, de Izráel fiai annyira hozzászoktak a rabszolgaélethez, hogy haragudtak Mózesre, amikor fel akarta szabadítani őket. Íme, mit mondtak neki: „Reméljük, hogy az Úr meg fog büntetni azért… mert meggyűlöltettél minket a fáraóval és hivatalnokaival…” (2Mózes 5:21 CEV). Amikor annyira hozzászoksz a problémáidhoz és az akadályozó tényezőkhöz, hogy már nem akarod legyőzni őket, akkor pontosan oda jutsz, ahol az ellenség szeretné, hogy legyél. Tűnődtél már valaha azon, hogy egyesek miért tapasztalnak meg nagyobb magasságokat és nagyobb mélységeket Istennel való járásukban, míg mások körbe-körbe járnak, és soha nem indulnak el igazán? Ez azért van, mert az első csoport elkötelezetten keresi Istent, amíg jelenléte valósággá nem válik életükben, és ezért Isten megjutalmazza elkötelezettségüket. Pál azt mondja: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” Ha közömbössé válsz, és fél szívvel futod a versenyt, Isten szeretne újratölteni energiával, és visszaállítani a pályára. Ő azt mondja: „Térjetek hozzám… és hozzátok térek!” (Zakariás 1:3 Károli). Ebben az igében Isten azt mondja: „Fordulj meg! Gyere vissza, és megtalálsz ott, ahol elhagytál.” Ne elégedj meg kevesebbel, mint hogy élő, lélegző kapcsolatod legyen magával a Királyok Királyával, együtt járva és beszélgetve vele – hiszen ez az örökséged része!
Forrás: http://maiige.hu/

Végül pedig, Isten szolgája a magány óráját is elszenvedi.

Jézus felsírt Gecsemánéban, “Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” Micsoda hihetetlen szavak Jézusnak, Isten Fiának ajkáról. Hasonlót hallunk Jóbtól is, “Isten kegyetlen lett hozzám.” Ugyancsak Dávid kérdezte, “Isten elfeledte kegyelmességét? Elvette irgalmát tőlem?” És Péter, félre húzódva a főpap udvarában a tűz mellett, keserűen kijelentette, “Nem ismerem azt az embert!”

Az igazság az, hogy amikor az egyedüllét óráján megyünk át, nincsenek barátok, akik megértenék helyzetünket. Úgy érezzük, hogy Isten elfordult tőlünk. Kérdezük magunkban, “Hogyan lehetséges, hogy Isten levegye kezét rólam és elfodítsa arcát az Ő szeretettjétől egy időre?” A Biblia válasza erre, “Isten elfordult tőle, hogy megpróbálja és meglássa, mindazt, ami a saját szívében van.”

Őszintén mondom, hogy Jézus soha nem volt valóságosabb nekem mint az ilyen időben. Mégis mondhatom, hogy semmilyen borzalom nem hasonlít ahhoz amikor imáink nem hatolnak át a mennyeken, mintha az ég rézből lenne. Ilyenkor csak félelem és üresség létezik. Szívünk felkiált, “Istenem, hol vagy?”

Idegenül hangzik ez? Soha nem álltál szemben ilyen krízissel életedben? Akkor nem voltál Gecsemánéban. Isten magáról mondta a sötét órában, “Haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat,” de azt is megígéri, “de hozzád való hűségem nem szűnik meg.” És ugyanígy lesz gyermekeivel, kinyújtja kegyelmét felénk, az egyedüllét idejében.

Mit eredményezett a fájdalom poharának kiürítése, a zűrzavar és az egyedüllét éjszakájának átélése ezeknek a szolgáknak?

Jób így összegezte ezt az egyedüllét órájában, “csak Ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.”

Dávid, a sötét óra zavarában kijelentette, “Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, felemelem hangom hogy dicsőítselek.”

Pünkösdkor, Péter felülemelkedett kudarcán és olyan prédikációt adott, mely átal ezrek megtértek egy óra alatt. Ez volt az az apostol akit Jézus választott, hogy kihirdesse a világnak, “ez az, amiről Jóel prófétált.”

Tudjuk, hogy ezek felszentelt szolgái voltak Istennek. Az Úr elfogadta Jób igazságosságát… Dávidot kiválasztotta bátyjai közül… és Jézus saját maga mutatott Péterre és mondta neki: “Jöjj és kövess engem.” Mégis mindezek a szeretett, választott szolgák olyan hatalmas megpróbáltatásokon mentek át, amelyek emberileg majdnem elviselhetetlenek voltak.

Eszembe jut egy régi gospel dal sora: “Állva valahol az árnyékban, megtalálod Jézust.” Szeretteim, az én harcaim nem az otthonomban vannak. Szeretem a felségemet és csodálatos gyermekeim és unokáim vannak. Csatáim nem a barátaimmal vannak; ezrek a világon megbecsülnek. Csatám szintén nem a hitemmel vannak; soha nem szerettem az Urat jobban mint ma, és soha nem vágytam utána erősebben életemben mint most.

Hadd mondjam el, hol csatázom. Minél többet imádkozom, “Uram, használj engem”, annál jobban érzem az ellenség hadait felvonulni ellenem. Minél erősebben kérem az Urat, hogy az emberek megtérjenek Jézushoz – minél inkább küszködök imáimmal és hűséges tanúvallomással az emberek megtéréséért – annál erősebben érzem Jézushoz hasonlóan összezúzva magamat. És mégjobban sírok, “Oh Uram, ha szárnyaim lennének, elszállnék. Akkor elmenekülnék a fájdalom poharától, a lelkem megpróbáltatásától. Istenem, nem bírom elviselni.!”

Mégis, mint Jób, Dávid és Péter a múltban, tudom hogy kiben hiszek.

Amikor egy embert Isten formál, az ellenség hatalmas dühhel támad.

Lehet, hogy most a fájdalom keserű poharát kell megkóstolnod. Talán a zűrzavar sötét éjszakájában élsz, borzasztó egyedüllétben. Sürgetlek, hogy tégy úgy, mint a fent említett emberek legsötétebb órájukban és állj hittel. Mondd mint ők: “Ezért szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincseit megőrizze arra a napra.”

Talán nincs örömöd vagy béességed jelenleg a lelkedben. Valójában továbbra is összezavarodott a lelked. Ha így van, gyökerezz meg az Igében. Ne próbáld átgondolni, hogy mi lesz, mi fog történni. Csak egy út lehetséges és ez az út a Gecsemánén át halad. “Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.”

Sok kedves Krisztusban lévő hívő elmondja szomorú történét elvesztett kedveseiről, hosszantartó szomorúságról, végtelen bajokról. Gyakran úgy tünik, hogy a bajok soha nem múlnak el és ténylegesen emberileg reménytelennek tűnnek. Számukra az élet állandó fájdalom, egy pár pillanat boldogsággal itt-ott. Néha kérdőre vonják az Urat, “Vége lesz valaha ennek a sötét éjszakának? Ez lesz a sorsom egész életemben?”

Kedveseim, biztosak lehettek, hogy Isten nem felejtett el titeket. Minden könnyeteket üvegekben őrzi. Évekkel ezelőtt, amikor először prédikáltam ezt, egy kedves nőtestvér Krisztusban odajött hozzám és mondta, “Pásztor, amikor ma reggel idejöttem, boldog és gondtalan voltam. De amikor elkezdtél beszélni a fájdalom poharáról mélyen a lelkemben elkezdtem sírni. Férjem elhagyott és gyermekeim élete teljes felfordulásban van. Elrejtettem fájdalmamat, de az igazság az, hogy a lelkem kifáradt.” Imádkoztunk, kérve Istent hogy erősítse meg hitét és felbátorodott szívvel ment el, mert tudta, hogy kiben hisz.

Kedves szentek, csatátokban legyen Jézus az életetek öröme és reménye. Engedjétek meg neki, hogy annyira megváltoztassa szíveteket, hogy az élet körülményei nyomasszák a lelketeket. Isten legértékesebb munkáját ilyenkor végzi, és ilyen időkben változtat minket. Ilyen idők után akármi is fog következni, mindig felül fogtok kerekedni és “jobbjánál fogtok ülni a mennyekben”. Ti vagytok hihetetlen szeretetének tárgya!

Forrás: http://www.worldchallenge.org/hu/node/8087

Isten szolgája a zűrzavar éjszakáját is át fogja élni.

Jézus ezt mondta a Gecsemáné kertjében: “Szomorú az én lelkem mindhalálig.” El tudod képzelni Isten Fiát elszenvedni azt a zavaros éjszakát? Vajon nem tudta, hogy Övé lesz a győzelem a pokol és halál felett? Nem volt belső érzése a vezetettségről és végzetét illetőleg, hogy az Atya vele volt? Kellett, hogy lássa prófétai szemeivel, hogy ez az óra el fog érkezni. Még a tanítványainak is megmondta, “Nem leszek veletek sokáig.”

Ismert mondás keresztények generációi óta, hogy a hit legnezebb része az utolsó fél óra. És szeretném ehhez hozzá tenni, hogy a zűrzavar éjszakája mindig pontosan a győzelem előtti utolsó percekben érkezik el, mielőtt a sötétség világosságá válik. Másszóval: pont mielőtt Sátán minden ereje megtörik, a zavar pusztító éjszakájával fogsz szembe állani.

Abban az órában úgy fog látszani számodra mintha minden irány és cél eltűnt volna. Isten Szelleme akire addig támaszkodtál mintha elpárolgott volna. Jób ezért sírt amikor mondta: “Ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul ott sem láthatom, csak Ő tudja milyen úton járok…”

Dávid is sírt a zavar éjjelén: “a sötétség elborított, szemeimmel mintha feketeségbe néznék.” Péter pedig arra kényszerült, hogy Mesterét átkozza.Kiáltása hasonló sok keresztény sírásához: “Miért én?”

Jób ugyazt vallotta mint Péter: “Nem bíztam magamban és nem takartam el bűneimet. Őszinte voltam; megtartottam becsületességem. Hát miért én? Miért kell ezzel a zűrzavarral szemben állnom? Miért kell szenvednem?”

Ez igaz sok mai, síró hívőről: “Uram, nem csaptam be senkit. Elkerülök minden becstelenséget. Hát hol van a vezetésed? Miért élek ebben a zavaros sötétségben? Képzeld el Dávidot, egy nagy nemzet erős királyát amint Nátán próféta szembesítette bűnével.

El tudod képzelni Dávid rémületét, amikor megértette bűnét és bűne világoságra került? Először Dávid nem ismerte fel az embert aki a gonosz dolgokat elkövette Nátán elbeszélésében. Ténylegesen Dávid három zsoltárt írt erről a zavaros sötét időről, próbálva megérteni, hogy miért tett ilyen bolondságot. Csak azt tudta mondani, “Túl nehéz megérteni, bűnöm elárasztott! Miért velem kellett ennek történnie? Miért én?”

Sokan a keresztény egyházban olyan erkölcsi bűnökkel küzdenek, mint Dávid. És saját éjszakájuk sötétségében kérdezik: “Isten miért történik ez velem? Csak téged kerestelek szívemben, amikor a bűnöm legyőzött engem. Lelkem megtört emiatt, nem értem az egészet.”

Egy percig se gondold, hogy akit Isten csodálatosan használt azelőtt, választ tud adni erre. Jól ismerem az érzést amikor az isteni csenddel szembesül a zűrzavar éjszakáján. Jól tudom milyen érzés az, amikor egy ilyen zavaros időszakon kell átmenni, látható vagy érezhető írányítás nélkül. Minden eddigi mintám a vezetésről és tisztánlátásról használhatatlanná vált és egyszerűen nem láttam az utat. Már csak sírni tudtam: “Uram, mi történt? Nem tudom merre kell mennem.”

Mindannyian előbb vagy utóbb szembekerülünk ezzel az éjszakával. De hála Istennek, ez az időszak is elmúlik. Az Úr vágya az, hogy megtisztítsa ösvényünket.

(Folyt. köv….)

Forrás: http://www.worldchallenge.org/hu

Hogy Isten szolgái lehessünk, egy ponton a fájdalom pohara nekünk is fel lesz szolgálva.

Minden Istent szolgáló, igazi ember megkapja a szenvedés poharát előbb vagy utóbb. Gondolj Krisztus imájára a kertben: “Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te.” (Máté: 26:39)

Jézus teljes szolgálatának célja az Atya akaratának beteljesítése volt. Valójában életének utolsó három éve alatt minden amit tett, a Kálváriára mutatott. Végül pedig Gecsemánéban, bármi is volt abban a pohárban amit kiivott, nagy vér cseppeket szült homlokára. Sírva kiáltott: “Istenem, ha egyáltalán lehetséges vedd el ezt a terhet rólam; túl nehéz számomra, inkább tüntesd el.”

Amikor Jóbnak lett a pohár felszolgálva, ő is sírva kiáltott: “Fájdalmamban nem látok, sebeimet könnyekkel mosom.” Amikor Dávid kiitta a poharát, az ágya úszott a könnyeitől. Ezt mondta, “Szívem és csontjaim fájdalomban merülnek el.” Mindkét ember hangjában hallom Jézus saját szavait: “Uram, ha egyáltalán lehetséges engedd meg hogy ez a pohár eltávozzon tőlem.”

Nem ismerem a te fájdalmad poharát. Némely hívők évekig imádkoztak, hogy eltávozzon tőlük a pohár. Ne gondold, hogy nem hiszek a gyógyításban, mert hiszek, de ugyancsak hiszek a gyógyító szenvedésben. Dávid így tanúskodott: “Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsoltárok 119:67) Nem szabad azt gondolni, hogy minden fájdalom vagy megpróbáltatás az ördög támadása.

Szintén nem szabad azt hinni, hogy megpróbáltatásunk mindig az életünkben lévő bűnből ered és ezért az Úr ítélete van rajtunk. Dávid másképpen látta a dolgot: ha nem lett volna része a szenvedésben, nem kereste volna az Urat.

Szóval, Isten szerinti ember akarsz lenni? Akarod, hogy Isten keze rajtad nyugodjon? Figyelemeztetlek, hogy a fájdalom poharát fogod megkapni. Könnyeiddel fogod áztatni ágyadat. Nem annyira a fizikai fájdalom miatt, hanem mert például barátaid megvetnek, visszautasítanak. Sokszor szülők éreznek ilyen fájdalmat, amikor gyermekeik szívüket megtiporva elidegenednek tőlük. Vagy amikor házastársak között magas kőfal épül.

Oh, az ezekkel járó tragikus nehézségek, nyugtalanság, álmatlan éjszakák – jól tudva, hogy Isten léte valóság, hogy Szent Szellemében jársz, hogy szereted Jézust minden erőddel… mégis innod kell a fájdalom poharát.

Nem tudunk elfutni ettől a pohártól. Bolondság lenne azt hinni, hogy ha Jézust követjük, csak boldogság fogja életünket kísérni. A Szentírás azt mondja, hogy “Teljes örömnek tartsátok, amikor különféle kisértésbe estek…” De azt is mondja, “Sok baj éri az igazat…” Habár Isten megígérte, hogy kiszabadít minket szenvedéseinkből, mély fájdalmat okoznak amint át kell rajtuk menni.

Péter megpróbálta a szenvedést emberileg elkerülni. Jézusnak Gecsemánéban lényegében azt mondta, “Mester, nem kell neked átmenni mindezen. Visszatartom ellenségeidet, míg te elmenekülsz.” Sok keresztény hasonló állásponton van és próbálják a szenvedést visszatartani Péterhez hasonlóan. Ezek kardot rántanak megpróbálnak elfordulni a szenvedéstől, “Nem kell ezzel szembesülnöm, az én Istenem jó Isten!”

Hiszem, hogy Isten hűséges, de Jézus megmutatja nekünk, hogy nem lehet elfutni a fájdalom poharától. Megparancsolta Péternek: “Tedd hüvelyébe kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” (János 18:11)

Ha bízol Abban, Aki felszolgálja neked ezt a poharat – ha meglátod a célját a szenvedéseid mögött – akkor képes leszel kiinni. Talán éget, megbélyegez, megsebez, de ne félj, mert Apukád tartja a poharat. Nem halált iszol, hanem életet!

(Folyt. köv……)

Forrás: http://www.worldchallenge.org/hu

Három olyan emberről szeretnék beszélni, akiket Isten nagy mértékben használt – és arról, hogy milyen módon használta bukásukat arra, hogy isteni tulajdonságot alakítson ki bennük.

Manapság sokat hallunk sikerről és arról, hogy miképpen lehet sikeresnek lenni. A Biblia szerint a siker egészen mást jelent. Ha megvizsgáljuk azokat akiket Isten használt nemzedékük felébresztésére, látni fogjuk, hogy a fájdalom, a szomorúság, a kínlódás és a kudarc voltak az eszközök.

Gondolj csak az istenfélő Jóbra. Az indítékai miatt bukott el. Büszke volt saját jóságára, ezt mondta: “Soha nem bántottam senkit. Igazságosan éltem.” És tényleg, ha olvassuk Jób könyvét, csodálkozhatunk azon, hogy hogyan kedvelhette ennyire Isten ezt az embert büszkesége ellenére. Igaz, hogy Jób istenfélő volt, de nagyon is meg volt győződve saját igazságosságáról.

Beszéljünk most Dávidról. Ő erkölcsileg elbukott, mégis Isten hatalmas emberévé vált. Dávid tettei nemzedékeket zavart össze. Hogyan volt lehetséges, hogy ez az ember aki ennyire istenfélő volt, mégis olyan borzasztó erkölcstelenséget követett el? Hogyan lehetséges, hogy valaki aki olyan mélyre zuhant, mint Dávid, mégis a végén a Szent Írás Isten saját szíve szerinti emberének nevezte”?

Végül, gondolj Péterre. Ez az ember elbukott küldetésében. Péternek határozott látása és elhívása volt; ő volt az akire Jézus rábízta királyságának kulcsait. De ugyanakkor ez az ember zokogva végezte, miután megátkozta és megtagadta szeretett Mesterét. Eme hatalmas kudarc ellenére Péter új emberré vált, és mint Isten szószólója szolgált a Szent Szellem kitöltése alkalmával pünkösdkor, az újszövetségi gyülekezet megszületésekor.

Mi az a szükséges erő, amely Isten emberét megformálja?

Mi a közös vonás Jézus követőiben? Ha azt kívánjuk, hogy életünket Isten megérintse, milyen belső küzdelemmel találjuk szembe magunkat? És mik azok az erők és feszültségek amiket Isten arra használ, hogy igazságosságot teremtsen bennünk? Ne merjünk így imádkozni: “Használj engem Jézus” vagy “ Uram helyezd rám a kezedet”, csak ha hajlandóak vagyunk szembenézni azzal, ami ezután bekövetkezik.

Sok történetet olvastam múltbeli és napjaink misszionáriusairól. Gondolhatnád, hogy ezek az értékes emberek állandóan érezték Isten szeretetét, erejét és örömét. Nem így történt. Történetük sok szomorúsággal, elkeseredéssel, még hűtlenséggel is telve volt, mint például Jákob esetében. Történetük nem kalanddal, hanem könnyekkel telt volt. Olvasunk olyan szentekről akik álomba sírják magukat és kétségbe esve kiáltanak: “Bűnös vagyok! Képtelen vagyok igazságos maradni, mindig bűnbe esek. Hogyan tud Isten használni egy ilyen embert mint én vagyok?”

Ha őszintén vágyunk arra, hogy megismerjük az istenfélelmet kialakító erőket, Gecsemáné kertjébe kell mennünk – röviden Jézushoz , aki a példánk. Mindazokat az erőket amelyek Jób ellen törtek, megtalálhatjuk Gecsemánéban is Krisztus ellen. Ugyanúgy, az ádáz csábító aki felkereste Dávidot a háztetőn ugyanaz volt, aki felvitte Jézust a templom csúcsára, hogy ott elpusztítsa Őt. És a Pétert kínzó erők ugyancsak azok, amelyek Gecsemánéban Megmentőnkkel hadakoztak. Meg kell értenünk: Krisztust minden erőtlenségünk megérintett és hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben. Nincs olyan megpróbáltatás, amellyel Ő ne küzdött volna.

Legyen világos: Krisztust megérintette minden erőtlenségből fakadó érzelmünk. Nincs olyan próbatétel számunkra, amellyel ő nem nézett szembe.

(folyt.köv….)

Forrás: http://www.worldchallenge.org/hu

Kérdés: Hogyan kapok megbocsátást Istentől?

Válasz: ApCsel 13:38 – “Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala (Jézus által) hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát.”

Mi a megbocsátás és miért van szükségem rá?

Maga a “megbocsát” szó azt jelenti, hogy tisztára töröl, kegyelmet ad, adósságot eleneged. Amikor valakinek rosszat teszünk, akkor a megbocsátását szeretnénk, hogy a kapcsolatunk helyreálljon. A megbocsátás nem garantált csak azért, mert valaki szeretné megkapni. Senki sem érdemel megbocsátást. A megbocsátás a szeretet és a kegyelem cselekedete. A megbocsátás annak eldöntése, hogy nem neheztelek egy másik személyre, bármit is tett ellenem.

A Biblia szerint Isten megbocsátására van szükségünk. Mindannyian követtünk el bűnöket. Prédikátor 7:20 – “Bizony nincs olyan igaz ember a földön, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne.” 1János 1:8 – “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.” Minden bűn egyben lázadás is Isten ellen (Zsoltárok 51:4). Emiatt mindennél jobban szükségünk van Isten megbocsátására. Ha a bűneink nincsenek megbocsátva, akkor az örökkévalóságot úgy fogjuk tölteni, hogy a bűneink következményei miatt szenvedünk (Máté 25:46; János 3:36).

Megbocsátás – Hogyan kaphatom meg?

Isten szerető és kegyelmes – vágyik rá, hogy megbocsáthassa a bűneinket! 2Péter 3:9 – “…türelmes hozzátok, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” Isten nagyon szeretne megbocsátani nekünk, mindent megtesz ezért.

Az egyetlen igazságos büntetés a bűneinkért a halál. A Róma 6:23 első fele ezt mondja – “Mert a bűn zsoldja a halál…” Az örök halál a fizetsége a bűneinknek. Isten a tökéletes terve szerint emberré lett – Jézus Krisztussá. (János 1:1,14). Jézus meghalt a kereszten, és így megkapta a büntetést, amit mi érdemeltünk volna – a halált. 2 Korinthus 5:21 – “Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” Jézus meghalt a kereszten és ezzel átvette az ítéletet, ami minket sújtott volna! Mivel Jézus egyben Isten is volt, ezért a halála megbocsátást jelentett az egész világ bűneire. 1 János 2:2 – “mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűnéért is.” Jézus feltámadt és ezzel kijelentette, hogy győzött a bűn és a halál felett (1 Korinthus 15:1-28). Dicsőség Istennek, amiért Jézus Krisztus halála és feltámadása által a Róma 6:23 másik fele igaz lett: “… az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Szeretnéd, hogy a bűneid meg legyenek bocsátva? Nyomasztó bűntudatod van, ami sehogy sem akar elmúlni? A bűnbocsánat most már megkapható, ha hiszel Jézus Krisztusban mint megváltódban. Efézus 1:7 – “Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából” Jézus kifizette az adósságunkat, hogy megbocsátást kaphassunk. Ezért mindössze annyit kell tenned, hogy kéred Istent, hogy adjon neked bűnbocsánatot Jézus által, és hinned kell, hogy Jézus meghalt, hogy kifizesse neked ezt a megbocsátást. Ez a kettő elég ahhoz, hogy Isten megbocsásson neked! János 3:16-17-ben van az a csodálatos üzenet, hogy “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiád adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözöljön a világ általa.”

Megbocsátás – tényleg ilyen könnyű?

Igen, valóban ilyen könnyű! Nem tudsz megdolgozni Isten bocsánatáért. Nem tudsz fizetni érte. Csak el tudod fogadni hit által, Isten kegyelmén keresztül. Ha el szeretnéd fogadni Jézus Krisztust mint Megváltódat, és megbocsátást szeretnél Istentől, íme egy ima. Ne felejtsd el, hogy ez az ima vagy bármely másik nem fog megmenteni. Egyedül az tud megmenteni a bűntől, ha bízol Krisztusban. Ez az ima egyszerű módja annak, hogy kifejezd Istennek a hitedet Őbenne, és megköszönd neki, hogy megbocsát. “Istenem, tudom, hogy bűnt követtem el ellened és büntetést érdemlek. De Jézus Krisztus átvette a büntetést amit én érdemelnék és így hit által bocsánatot nyerhetek. Elfordulok a bűntől és csak benned bízom az üdvösségért. Köszönöm csodálatos kegyelmedet és megbocsátásodat Ámen!”

Forrás: http://amenmiskolc.gportal.hu/gindex.php?pg=32562018

Szellemi harcot csak szellemi fegyverekkel lehet megvívni. Azt mondta egyszer valaki, hogy ne harcoljunk a sátánnal a maga fegyvereivel, mert sokezer éves gyakorlata van a forgatásukban. Jézus nem engedte, hogy a templomi sereg kardjai és botjai ellen a tanítványi kardok és botok harcoljanak. Itt láthatatlan harc folyt, és ezt az ütközetet már megnyerte Krisztus akkor, amikor igent mondott Isten akaratára. Mert a győzelemnek nem az a titka, hogy ki tud nagyobbat ütni, vagy kinek a kardja az élesebb. Hanem az, hogy kit tud jobban ura felhasználni az ütközetben. Nem kétséges, hogy Isten legyőzte az ördögöt, és az villámlásként lehullott már az égből. Itt most azt tanítja meg nékünk az ige, hogy a harcos győzelmének egyedüli titka: bizalom a vezérben, és feltétlen engedelmesség. Jézus Krisztus a villogó kardok között is engedelmeskedett az Atyának, és továbbment a Golgota felé vezető úton – a győzelem útján. A mi „kicsiny nyájunk” is ezen az úton jár – benne te is, kedves Olvasóm. Nem kell félnünk a kardok és botok erdőjében, mert ez már egy megnyert háború. Hadd teljesedjen be sorsodban az „írás”, ami még hátravan, hogy aztán a teljes győzelem megérkezzen – a te életedben is.

Forrás: http://andre.weblap.net/

Isten általában nem mondja el nekünk, hogyan fog válaszolni imáinkra, sem azt, hogy mikor. De egy dolgot megígér azoknak, akik rá várnak – erőt. A Szentírásban itt egy olyan héber szó szerepel a várakozásra, amit a kötélkészítésre használnak. Minden kötél fonálként indul, és minden hozzáadott szál növeli az erejét. Tehát minden alkalommal, amikor vársz az Úrra, egy újabb szálat adsz a köteledhez, egy kicsivel erősebb leszel, egy kicsit jobban meg tudsz birkózni a dolgokkal. Úgy érzed, hogy ma csak egy fonál tart? Tölts több időt Isten jelenlétében és Isten Igéjével, és figyeld meg, hogy lesz kötél a fonaladból! De a várakozás nem mindig passzív; van, amikor aktív cselekedet – mint mikor az eladó a vásárlóra vár, és gondoskodik róla, hogy annak minden szüksége be legyen töltve. Ebben az esetben a várakozás nem annyira állapot, hanem inkább összpontosítás. A Biblia azt mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik” (Ézsaiás 26:3, Károli). Akár imádságban töltöd az időd Isten jelenlétében, akár aktívan végrehajtod az Ő akaratát, Isten biztosít arról, hogy erőd meg fog újulni.

Forrás: http://andre.weblap.net/

Nem meggondolatlanság-e bárki részéről abban bízni, hogy Krisztus üdvözíti őt, különösen ha nincs semmi jó benne? Nem arrogáns elbizakodottság-e Krisztusban bízni? Nem, barátaim, nem az. A Szent Szellem nagy és nemes műve, hogy az ember meghazudtolhatja minden bűnét, mégis hihet Istenben és pecsétjébe vésheti, hogy Isten igaz, és hihet Jézus vérének tisztító erejében. De hogyan merészel bárki hinni Krisztusban? Ezt kérdezem tőletek. „Nos”, mondja valaki, „én azért kezdtem el hinni Krisztusban, mert úgy éreztem, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennem.” Te egyáltalán nem hiszel Krisztusban. „Nos”, mondja valaki más, „én azt gondoltam, hogy jogom van hinni Krisztusban, mert éreztem valamit.” Neked egyáltalán nem volt jogod hinni Krisztusban, mert ez nem jogosított fel rá.

Mi jogosítja hát fel az embert arra, hogy higgyen Krisztusban? A válasz: Maga Krisztus mondja neki, ez a felhatalmazása. Krisztus szava hatalmazza fel a bűnöst, hogy higgyen benne – nem az, amit érez, és nem is a létező vagy nem létező tulajdonságai, hanem az, hogy Krisztus maga mondta neki, hogy higgyen. Az evangélium ezt így fogalmazza meg: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz. Aki pedig nem hisz, elkárhozik.”

A Krisztusban való hit tehát parancs és kötelesség, valamint áldott kiváltság. Micsoda kegyelem, hogy kötelesség, hiszen így nem lehet kétséges, hogy az embernek joga van teljesíteni a kötelességét. Azon az alapon, hogy Isten megparancsolja nekem, hogy higgyek, jogom van hinni, akárki legyek is. Az evangélium minden teremtménynek szól. Nos, én is közéjük tartozom; egyike vagyok a teremtményeknek, és az evangélium azt parancsolja nekem, hogy higgyek, és én hiszek. Ezzel nem tehetek rosszat, hiszen azt parancsolták nekem, hogy ezt tegyem. Nem tévedhetek, ha engedelmeskedem Isten parancsának.

Mármost minden teremtménynek szól Isten parancsa, hogy higgyen Jézus Krisztusban, akit Isten küldött. Ez a te felhatalmazásod, bűnös, mégpedig áldott felhatalmazás, mert a pokol nem tagadhatja, a menny pedig nem vonhatja vissza. Nem kell magadba nézned, hogy magadban keresd a kétséges önigazolást, nem kell megvizsgálnod tetteidet és érzéseidet, hogy valamilyen homályos és elégtelen igazolást találj a Krisztusba vetett bizalmadra. Hihetsz Krisztusban, hiszen ő maga mondja, hogy higgy benne. Ez biztos alap, amihez nem férhet kétség.

Tegyük fel, hogy mindnyájan éhezünk; hogy a városunkat megostromolták és körülzárták, már régóta tart az éhínség, és mi készek vagyunk éhen halni. Egyszer csak meghívást kapunk a király palotájába, hogy ott együnk és igyunk; de mi megbolondultunk, és nem fogadjuk el a meghívást. Tegyük fel, hogy valamilyen szörnyű elmebaj lett úrrá rajtunk, és inkább meghalunk vagy éhezünk, minthogy elmenjünk. Tegyük fel, hogy a király hírnöke ezt mondja: „Gyertek és egyetek, szegény éhező lelkek. Mivel tudom, hogy vonakodtok eljönni, meg is fenyegetlek benneteket, hogy ha nem jöttök el, a katonáim rátok rontanak; úgyhogy érezni fogjátok fegyvereik hatékonyságát.” Úgy gondolom, kedves barátaim, hogy ezt kell mondanunk: „Áldjuk a nagy embert e fenyegetésért, mert most már nem kell azt mondanunk, hogy nem mehetünk el, hiszen éppenséggel nem maradhatunk távol. Most már nem kell azt mondanom, hogy méltatlan vagyok a meghívásra, hiszen megparancsolták nekem, hogy menjek el, és meg is fenyegettek, hogy ha nem megyek el, baj lesz; ezért aztán el is megyek.”

Ezt az ijesztő mondatot – „Aki pedig nem hisz, elkárhozik” – nem haragból mondta Jézus, hanem mert tudta, hogy milyen őrültek vagyunk, és visszautasítjuk a kegyelmét, hacsak ránk nem ijeszt, és így rá nem vesz arra, hogy elmenjünk a lakomára. „Kényszeríts bejönni mindenkit”; ez volt a Mester Szava. Bűnös, ha hiszel Krisztusban, nem kárhozhatsz el, de ha nem hiszel benne, elkárhozol. Bátran kimondom: Bűnös, nemcsak hogy elmehetsz, de könyörögve kérlek, ne vond magadra Isten haragját azzal, hogy visszautasítod a meghívását. A kegyelem kapuja szélesre van tárva; miért nem akarsz belépni? Miért vagy ilyen büszke?

Miért nem hallod meg Isten hangját, és miért halsz meg inkább a saját bűneidben? Jól jegyezd meg, hogy ha bárki közületek elpusztul, vére nem Isten ajtaja elé, és nem is Krisztus ajtaja elé folyik, hanem a saját ajtaja elé. Isten ezt mondhatja nektek: „Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” Szegény ember, ha valóban el akarsz menni, Isten Szavában nincs semmi, ami visszatartson, ellenben van benne fenyegetés, hogy kényszerítsen, és erő, hogy odavonzzon.

Mégis, hallom, amint azt mondod: „Én nem hihetek Krisztusban.” Én azt mondom, hogy hihetsz, hiszen Isten minden földi teremtménynek megparancsolta, hogy higgyen, és ha valamit megparancsolnak neked, azt nyilván meg is teheted. Erre ezt mondod: „Én mégsem érzem, hogy hihetek.” Már megint kezded; azt mondod, hogy nem teszed azt, amit Isten mond neked, valamilyen ostoba érzés miatt. Isten nem azért mondja neked, hogy higgy Krisztusban, mert te bármit is érzel, hanem azért, mert bűnös vagy.

Most már tudod, hogy bűnös vagy. „Az vagyok”, mondod, „és ez az én nagy bánatom.” Miért bánkódsz? Ez annak a jele, hogy érzel valamit. Erre te: „De nem érzek elég erősen, és emiatt bánkódom. Nem úgy érzek, ahogy kellene.” Nos, akár érzel, akár nem, bűnös vagy, és „igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.”

„De én nagyon régóta bűnös vagyok már; hatvan éve bűnben élek.” Hol van megírva, hogy hatvan év felett nem üdvözülhetsz? Kedves barátom, Krisztus százévesen is üdvözíthet – még ha Matuzsálem vagy is a bűnben. „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” „Aki csak hozzám akar jönni, engedjétek.” „Üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez.”

„Igen”, mondja valaki, „de én iszom, káromkodom, kicsapongó és istenkáromló is vagyok.” Akkor bűnös vagy; nem lépted át a legvégső határt, és ő képes üdvözíteni téged. „Ez igaz”, mondja egy másik, „de te nem tudod, mennyire súlyos az én bűnöm.” Ez csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy megparancsolták neked, hogy higgy Krisztusban, és üdvözülj. „Igen”, siránkozik egy harmadik, „de te nem tudod, milyen gyakran utasítottam el Krisztust.” Igen, de ez csak azt jelenti, hogy annál inkább bűnös vagy. „Nem tudod, milyen kemény az én szívem.” Ez megint csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy egy vagy azok közül, akikért Krisztus eljött, hogy üdvözítse őket.

„De uram, nincs bennem semmi jó. Ha volna, akkor lenne valami, ami bátorítana.” Az a tény, hogy nincs benned semmi jó, számomra csak azt bizonyítja, hogy te vagy az az ember, akihez küldettem, hogy prédikáljak neki. Krisztus azért jött, hogy üdvözítse az elveszetteket, és mindaz, amit mondtál, csak azt bizonyítja, hogy elveszett vagy, vagyis Krisztus azért jött, hogy üdvözítsen. Bízz benne!

„De ha üdvözülök”, mondja valaki, „én leszek a legnagyobb bűnös, aki valaha üdvözült.” Annál hangosabb lesz az örömzene a mennyben, amikor oda kerülsz; annál nagyobb lesz Krisztus dicsősége, hiszen minél bűnösebb valaki, annál nagyobb tisztelet illeti Krisztust, amikor az végre hazatalál. „De az én bűneim bővelkednek.” Az Ő kegyelme még inkább bővelkedik. „De az én bűnöm már az égig ér.” Igen, de az Ő kegyelme az égnél is tovább ér. „De az én bűnöm olyan széles, mint a világ.” Igen, de az Ő igazsága ezer világnál is szélesebb. „Igen de az én bűnöm skarlátvörös.” Igen, de az Ő vére a te bűneidnél is vörösebb, és képes kimosni a vöröset egy még vörösebbel. „Igen, de én megérdemlem, hogy elkárhozzak, és mind a halál, mind a pokol az elkárhozásomért kiált.” Igen, lehet, de Jézus Krisztus vére hangosabban tud kiáltani, mint a halál vagy a pokol; és ezt kiáltja: „Atyám, hagyd élni a bűnöst.”

Ó, bárcsak a fejetekbe tölthetném ezt a gondolatot: Amikor Isten üdvözít titeket, nem valami olyan dologért teszi, ami bennetek van, hanem valamiért, ami őbenne van. Isten szeretetének nincs oka, illetve csak sajátmagában van. Annak az oka, hogy megbocsát egy bűnösnek, a saját szívében van, és nem a bűnösben.

És tibennetek éppen annyi ok van arra, hogy üdvözítsen, mint másokban, vagyis semmi. Nincs bennetek semmi, ami indokolná, hogy irgalmazzon nektek, de nincs is szükség semmilyen okra, minthogy az ok Istenben és egyedül Istenben van.

Charles H. Spurgeon (1834. június 19. – 1892. január 31)